Valentin nap

Ha azt mondom, február 14-e, akkor ma már a legtöbb embernek a Valentin nap jut eszébe, és vagy utálja, mert kereskedelmi fogásnak tartja, vagy kedveli, mert jó lehetőség arra, hogy a szívéhez közel állóknak kifejezze szeretetét. Valentin nap eredetéről több történet is kering, de azt már nehéz lenne kideríteni, hogy melyik a leghitelesebb. Annyi bizonyos, hogy a szerelem, a szeretet napja. Na és persze a Bálintoké is.

Az egyik leginkább elterjedt történet szerint Valentin egyszerű áldozópap volt, aki Rómában élt a harmadik században. II. Claudius, mivel az egyedülálló férfiakat lojálisabb katonáknak tartotta, megtiltotta a fiatalon besorozott legények számára a házasságkötést. Valentin, a császár parancsának ellenszegülve, titokban adta össze a hozzá forduló szerelmeseket. Amikor törvényellenes tettére fény derült, Claudius kivégeztette.

Egy másik hiedelem szerint Valentint keresztény hite miatt börtönözte be Claudius. A börtönben sínylődve szerelembe esett börtönőre lányával. S míg kivégzését várta, a lány segítségével kis cédulákat küldött barátainak, ismerőseinek, hogy ne felejtsék el őt. Halála előtt a lánynak is írt egy levelet, melyet a „Te Valentinod” végszóval zárt. Így az első Valentin-lapokat maga Valentin küldte.

Külföldön és itthon is egyre jobban elterjedt az a szokás, hogy Valentin napon nem csak a szerelmesek ajándékozzák meg egymást, hanem a barátok, rokonok, kollégák is, hogy ezzel fejezzék ki szeretetüket a másik felé.

Mi segítünk Önnek abban, hogy Valentin napi ajándéka felejthetetlen legyen.

Valentin napi idézetek:

„Mi ketten kéz a kézbe mi
Mi mindenütt otthon vagyunk
Szelíd árny és vak ég alatt
Bármily fedél alatt ha tűz ég
A napsütött utcák során
A tömeg homályos szemében
Bolondok és bölcsek között
Gyermekek s felnőttek körében
A szerelemben nincs titok
Mi a bizonyság vagyunk
Köztünk otthont lel ki szeret”
Paul Éluard

„Később majd megpróbálom, hogy elmondjam neked, mennyire szeretlek.
De most csak érezni tudom.”
Honoré de Balzac

„Jó, hogy én én vagyok.
Jó, hogy te te vagy.
De a legjobb, hogy mi mi vagyunk.”
Pam Brown

„Veled együtt, ketten élünk meg meleget, fagyot,
kellünk egymásnak, a Hold is a Nap nélkül némán ragyog.”
Punnany Massif

„A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés.
Vagy még az sem – csak egy gondolat: „Szeretlek”.”
Müller Péter

„Vannak pillanatok, mikor olyan közel érezlek magamhoz, ugyanakkor olyan távol. (…)
Te vagy nekem a szerelem és a szorongás.
De úgy veszem a találkozásunkat, mint ajándékot, és amíg tart, minden nap újabb ajándék.”
Francois Lelord

„Köszönet neked, mert (…) türelmes és nagylelkű voltál.
És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott a testemnek, mikor fáztam az élet magányában.
Márai Sándor

„Mindenkinek van egy különleges ember az életében,
aki kiváltságos helyet foglal el a szívében.
Akiért meg kell mozdulnia.”
J. J. Stalter

„Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot.
Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe.
Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben.
Elfogadni sebezhetőségünket.
Én pedig szeretlek.”
Helen Exley

„Barátom! Te sohasem vársz el tőlem túl sokat.
Boldog vagy, ha sikert érek el, de kudarcaim sem változtatnak meg.
Megadsz nekem minden segítséget, ami csak tőled telik
– de még ennél is fontosabb, hogy itt vagy nekem.”
Wendy Jean Smith

“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
Hanem amivé válok, amikor velem vagy.
Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
De azért is, amit velem teszel.
Szeretlek, mert többet tettél bármely krédónál:
Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban
Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan.
Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
Szavak nélkül, jelek nélkül.
A lényed volt az, mely ezt művelte.
S talán épp ebben áll a barátság.”

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest