Részvétlátogatás

Mindannyian nagy becsben tartjuk az életet. A hivatalos részvétlátogatásoknak meg van a nemzetenként változó protokollja, amit követnünk kell. Ha viszont közeli ismerősünket ért gyász, akkor a haláleset és a temetés közti időben szokás részvétlátogatást tennünk, kivéve, ha gyászoló család vallása ezt tiltja, vagy a család a részvétlátogatás mellőzését kéri.

A részvétlátogatás ne legyen csak társadalmi kötelezettség, udvariasság a részünkről. Aki nem képes másokat vigasztalni, az jobb, ha levélben fejezi ki részvétét és együttérzését a szenvedőkkel.

A gyászoló családtagoknak jól esik, ha őszinte, cselekvő, segítő szeretetünkkel, gyengéd tapintatunkkal támogatjuk. „Ajándékba” elsősorban ezt vigyük. Ezen kívül vihetünk virágot (krizantém, fehér liliom, kardvirág, nemzetenként és vallásonként változó), illetve egy szép gyertyát, füstölőt.

Ne sértődjünk meg, ha részvétlátogatások alkalmával nem közvetlen családtagok fogadnak bennünket. Az őket ért mély gyász miatt előfordulhat, hogy nem képesek emberek között megjelenni.

A részvétnyilvánításkor ne vegyünk fel kenetteljes beszédmodort, egyértelműen az együttérzés sugározzon a hangunkból. Ajánljuk fel közreműködésünket az ügyek intézésében, adjunk lehetőséget arra, hogy a gyászoló maga dönthesse el, igénybe veszi-e vagy sem.

A látogatást ne húzzuk a végtelenségig, érezzük meg, meddig kellemes ottmaradásunk a háziaknak. A szíves marasztalás néha csak udvariasság, nem kell komolyan venni.

A szertartások nagyon fontosak a felnőtteknek, és a gyerekeknek is – a temetés a gyászfolyamat kulcsfontosságú eseménye; fontos szerepe van a lezárásban és az újrakezdésben. A gyászmisén vagy a temetésen való jelenlétünkkel megerősítjük azt, hogy abba a közösségbe tartozunk, amelyet veszteség ért.

Ravatalnál, temetésen általánosan elfogadott a fekete/vagy ahhoz árnyalatban közeli, sötét színű öltözék, amelynek szabása visszafogott. A temetésen illik 15 perccel a szertartás kezdete előtt megérkezni. A részvét csokor vagy koszorú legyen egyszerű, hasonlóan a gyászszalaghoz, ahol azonban külön kérik, hogy ne vigyünk virágot, engedelmeskedjünk a kérésnek.

Idézet:

„Az Út véget ér egyszer itt. Mindenkinek. De új utak nyílnak máshol, az Égben és a Földön is… Minden folyton változik, semmi nem marad ugyanaz, ahogyan a folyó is folyik… A csillagok lehullnak az égről, s születnek újak. És két hasonló út mindig összefut valahol, egy időre újra találkoznak, hogy folytassanak valamit, ami megszakadt…”

„Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban.”

„Van gyász, mely magában hordja a vigasztalást: csapás, hogy nincs, de ajándék, hogy volt, hogy milyen ajándék, először most tudatosul.”
Illyés Gyula

„Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el.”
William Shakespeare

Kisebb ajándékkal ebben az esetben is örömet adhatunk, vigaszt nyújthatunk. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest