Üzleti ajándékozás

Az üzleti világban bevett szokás, hogy az ügyfelek megajándékozzák egymást. Az üzleti ajándék olyan figyelmességből adott dolog, amely kifejezi az üzletfelek közötti üzleti barátságot és a hosszú távú korrekt kapcsolat fenntartását. Nem illik azonban üzleti ajándékot adni akkor, ha az egy hamarosan megtörténő üzletkötéshez köthető. A korrupció gyanújának elkerülése végett egy megrendelést inkább utólag köszönjünk meg.

Mielőtt ajándékoznánk, mindenképpen nézzünk utána, hogy az adott cégnél egyáltalán elfogadhatnak-e a dolgozók ajándékot és ha igen, van-e érték limitje az elfogadható ajándékoknak. Néhány cég nagyon szigorú politikát folytat az ajándékok elfogadása tekintetében.

Mindig vegyük figyelembe az adott kultúra szokásait, vallási előírásait ajándékozáskor. Például a disznóból készült termékek tiltottak mind a zsidó, mind a muszlim vallásban. Ugyanezért ne ajándékozzunk indiainak marhabőr cikkeket. A japán és a kínai világ egész szertartást épített az ajándékozás köré. Tájékozódjunk, hogy ne tévedjünk!

Figyelni kell az ajándék értékére. A túl értékes ajándék kerülendő, kellemetlen helyzetbe hozhatja a címzettet. Sok olyan szituáció is van, amikor egy ártalmatlannak tűnő ajándékozás kellemetlen helyzetet szül. Legyünk ezért nagyon figyelmesek, ha az ellenkező nemnek adunk ajándékot.

Ahhoz, hogy ajándékunk eredeti legyen, nem katalógusokat kell böngésznünk, a kreatív és jó ajándék nem minden esetben pénz kérdése. Nem feltétlenül kell személyre szabottnak lennie, de a ma már tucatajándéknak számító, vállalati logóval ellátott falinaptár, toll, jegyzettömb, gyertya inkább ellenérzést vált ki a megajándékozottakból, és akár egyenesen a kukában is kiköthet. Jóval ötletesebb és hálásabb az olyan ajándék, amelyet a megajándékozott nap mint nap használhat és meglepi a csomagolás ötletessége, kedvessége.

Bár az ajándéknak akkor van igazán értéke, ha nem fűződik hozzá elvárás, azért nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy a jól megválasztott ajándék kellemes emlékeket hagyhat a cég partnereiben, s ez jelentős befolyással lehet a további üzletkötésekre, épp ezért nem érdemes letudni ezt a „kötelességet” tucat termékkel.

Célszerű futárral elküldeni az ajándékot egy üdvözlő szöveggel, így nem kell előre időpontot egyeztetni a látogatásunkhoz, és valódi meglepetést okozhatunk.

Magyarországon sajnos még nem elterjedt, hogy ha mi kapunk ajándékot, azt írásban köszönjük meg. Ez nem csak azt a praktikus célt szolgálja, hogy az ajándékozóval tudatjuk, hogy megkaptuk az elküldött ajándékot, hanem gesztus értékű további üzleti kapcsolatunkat tekintve is. A köszönőlevél az üzleti világunk egyik fontos részlete. Tehát illik megköszönni, viszont nem feltétlenül szükséges viszonozni.

Mi segítünk Önnek abban, hogy üzleti ajándéka felejthetetlen meglepetés legyen.

Idézetek:

„Az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik”
Martin Luther King Jr.

„A jövő azoké, akik látják a lehetőségeket, mielőtt azok nyilvánvalóvá válnak.”
John Sculley

„Összejönni – kezdés.
Együtt maradni – haladás.
Együtt is dolgozni – siker.”
Henry Ford

„Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek, mert két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!”
D.L. George

„A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.”
Goethe

„Egyetlen tradíciónk van és ez így hangzik: Mindent még jobban lehet csinálni, mint ahogy eddig csináltuk!”
Henry Ford

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest