Névnap

Nagyon szép napja az évnek a nevünk napja. Ha erről mások sem felejtkeznek meg és felköszöntenek egy kedves ajándékkal, az külön öröm. Egy gyerek születésekor a szülőknek mindig nagy gondot okoz, hogy csemetéjüknek milyen nevet adjanak. Nem véletlenül, hiszen ez alapján fogják őt élete során szólítani, és ez az ami megkülönbözteti őt a többi embertől. Elterjedt a kettős névadás is.

A régmúltban a névadásnak nagyobb hordereje volt, mint napjainkban. A keleti keresztény országokban a névadásnak és magának a névnapnak sokkal nagyobb jelentősége volt, mint a születésnapnak. Akkortájt a szülők gondoltak arra, hogy gyermeküknek olyan nevet adjanak ami jelentéssel bír, pozitív csengésű, ezáltal mintegy megfelelő mederbe terelték életútját. Ne hanyagolták el azt sem, hogy a vezetéknév illeszkedjen a keresztnévhez, de elterjedt volt a szülők utáni névadás is.

Világszerte nem sok helyen ünneplik a születésnap mellett a névnapot. Magyarországon kívül Bulgáriában, Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Finnországban, Görögországban, Lettországban, Lengyelországban, Oroszországban, Skandináviában, Szlovéniában és Svédországban ünneplik és nem mindenhol egyformán. Angol ajkúaknál nem jellemző.

A névnap ünneplése eredetileg a keresztény katolikus egyház országaiból származik nagyjából a középkor óta és a katolikus templomok szentjeinek és mártírjainak megemlékezésére történt. Kezdetben a csecsemők többnyire az ő nevüket vették fel. Érdekes módon a születésnapot pogány szertartásnak tartotta az egyház, de persze ez mára már elvesztette a régi vonatkozásait.

Mi segítünk Önnek abban, hogy névnapi ajándéka az ünnepelt számára felejthetetlen legyen.

Névnapi köszöntők:

„Úgy áldjon meg az Isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.”
Vörösmarty Mihály

„Legyen egészséged, tudjál boldog lenni,
és a szívedet soha ne bántsa meg senki!
Napod is legyen örömnek napja,
kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja!”

„Ma jeles nap köszöntött reánk,
Te nevedet örömmel zengi szánk.
Veled ünnepel az egész családod,
Mosolyogva fogad ma minden barátod.
Mivel már régóta vagyunk barátok
Én neked e pár sorral:
Boldog Névnapot kívánok!”

„Névnapodra mondok száz jó kívánságot,
legyen ez a napod szép, boldog és áldott!
Kedves képed a szívemben ragyog,
névnapodon veled együtt én is boldog vagyok.”

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest