Húsvét

Húsvét

A húsvét egyike a legrégebbi ünnepeinknek, eredetileg, az időszámításunk előtti IX. századtól a zsidó aratáshoz, később a keresztény kultúrkörben Jézus feltámadásához köthetjük. Szimbólum rendszere igen sokoldalú, számos vallásból és hiedelemből táplálkozik.

A Húsvétnak nincs állandó periodikus dátuma évente. Ennek oka, hogy Húsvét vasárnapját a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltéjéhez képest számítják, mégpedig ezen holdtölte utáni első vasárnap.

A húsvéti népszokások a régi időkben nagyjából hasonlóak voltak országszerte. A fiatalok locsolni jártak húsvét hétfőn reggeltől estig. Az alaphangulatot a húsvéti locsoló versek adták meg, melyet követett maga a locsolás. A locsolásért általában „jutalom” is járt: a locsolók pénzt kaptak és/vagy színes tojást.

Húsvét az egyik legszebb családi ünnepünk is, amikor a hosszas előkészületek eredményeként a tojás és a sonka mellett megannyi édesség is „terítékre” kerülhet. A szülők ilyenkor elrejtik a csokoládényulat a kertben, hogy a gyerekekkel közösen kereshessék, a nők pedig festett, vagy csokoládé tojást adnak a locsolásért cserébe.

A húsvéti ajándékozás szokása is régi. Húsvéti kosarakat tojással, kiscsirkével, nyúllal már a régiek is ajándékoztak egymásnak. A húsvéti kosár később már gallyakból és levelekből készült, ma pedig már szalmából vagy gyékénykosárból, fűvel bélelve. A kosárba a finomságokat a nyuszi hozza, így a hímes tojást is. Édességeket csak a tizennyolcadik század végétől találunk a kosarakban. Kiscsirkét, kisnyulat azért ajándékoznak húsvétkor, mert ezek már az új évben született jövevények, így az újjászületést szimbolizálják.

Mi segítünk Önnek abban, hogy húsvéti ajándéka felejthetetlen legyen.

Húsvéti locsolóversek:
Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi.

Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam
Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!

Erre szaladt ím az előbb
nyuszi anyó titokban.
elmesélte, hogy e házban
piros tojás mi sok van.
Azt is mondta, hogy a virág
akkor szép, ha locsolják,
eljöttem hát meglocsolni e
ház apraját-nagyját.
Lakozzék e házban
békesség, szeretet!
Adjon Isten mindenkinek
szép húsvéti ünnepeket!

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest