Ballagás

Sokféle ballagás van, ma már nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban és az óvodákban is rendeznek ballagási ünnepségeket. Gyermekünk életében időnként elérkezik egy-egy nagy pillanat: el kell búcsúzni a társaktól, óvónéniktől, tanároktól, ki kell lépni az óvoda vagy iskola védelmező falai közül.

Ilyenkor megszépülnek az óvodák és az iskolák termei, folyosói, gyermekeink pedig felöltik ünnepi ruháikat, verseket szavalnak és elválnak egymástól, hogy átlépjenek életük nehezebb, komolyabb éveibe.

A ballagás időszaka a gyermeknek, szülőknek, óvónéniknek, tanároknak is egyaránt megterhelő, kicsit szomorú, de mégis örömteli napokat, heteket jelent.

Mi szülők nagy szerepet kapunk ezekben a napokban: segítenünk, támogatnunk kell gyermekünket, tanácsokkal és bátorításunkkal kell megerősíteni elképzeléseit, vágyait. Nagyszülők, távoli rokonok, barátok is érkeznek, hogy gratulálva köszöntsék a gyermekünket.

Örökítsük meg gyermekünket – vegyük videóra, fotózzunk, így születnek majd azok a képek, és filmek, amelyeket később örömmel és nosztalgiával nézeget majd mindenki. Az ünnepi hangulaton kívül örök emlék marad mindenkinek a ballagáskor kapott ajándék is.

Ballagáskor nem csak a gyerekeket, hanem az óvónéniket, tanárokat is szokás megajándékozni. Hogy mivel, az nagyban függ a család és az adott közösség szokásaitól, no meg a pénztárcánktól is.

Mi segítünk Önnek abban, hogy a ballagási ajándéka felejthetetlen legyen.

Ballagási idézetek, köszöntők:

Tóth Juli: Óvodai búcsúztató

A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.
Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.
Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.
Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!

„A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van.”
Adamis Anna

„Ne csüggedj, hisz ifjú vagy, S minden elérhető, Ha van benned bátorság, Remény, s szeretni erő…”
Goethe

„Fény vagy te is, lobogj hát, Melegíts és égess,Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes.”
Tóth Árpád

„Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet.”
Madách Imre

„Te vagy az, aki nyitott szemmel és szívvel jársz a világban. Te vagy az, aki észreveszi az élet apró szépségeit, te segítesz jó szívvel, ahol éppen kell, általad lesz ez a világ még szebb és jobb. Mi legfeljebb segítünk neked.”
Kálnay Adél

„Ha az egész órát úgy betöltöd, hogy benne érték hatvan percnyi van,
minden kincsével bírod ezt a földet, s ami még több, ember vagy, fiam.”
Joseph Rudyard Kipling

„Útjaink százfelé válnak, de szívünk egy célért dobog, nekivágunk a küzdelmes mának, és épít karunk egy szebb holnapot.”

Arany János

Ákos: Ilyenek voltunk

Előtted nem titok, Hogy nem voltunk angyalok.
És úgy mintha nem fájna semmi kín,Táncoltunk az öröm romjain.
És néha éber reggeleken Tudtuk, hogy vár ránk a szerelem.

Ilyenek voltunk, vadak és jók, Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel, Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Nem féltünk semmitől, Bár száz tervünk összedőlt.
Mi mégis észrevétlenül Tűrtük, hogy arcunkra ránc kerül,
De néha éber alkonyokon Tudtuk, hogy vár ránk a nyugalom.

Ilyenek voltunk, vadak és jók, Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel, Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Ilyenek voltunk, vadak és jók, Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel, Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Ilyenek voltunk, emlékezz ránk, Ilyenek voltunk, emlékezz, emlékezz ránk!

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest