Az ajándék

ajandék

Mi is az ajándék? Sokféleképpen meghatározható a fogalom. Én is megpróbálkoztam leírást adni róla. Szerintem az ajándék a másikra gondolás szimbóluma, a szeretet látható jele. Az ajándékozás ünnep. Ünnepe annak, hogy a megajándékozott van, létezik, úgy, mint egyedi és megismételhetetlen személy.

Az ember nem tökéletes. Sokszor érezzük úgy, hogy elmondanánk a bennünk feszülő dolgokat, kibeszélnénk magunkból a bennünk megfogalmazódó érzéseinket, de valahogy nem megy. A szavakkal való kommunikációnk sokszor véges. Ebben az esetben keresünk olyan eszközöket, amelyek segítenek ott, ahol a szónak már nincs hatalma. Kirajzoljuk, kiénekeljük, kifaragjuk örömeinket, bánatunkat, mert feszítenek belülről, és kikívánkoznak belőlünk. Tárgyakba öntjük, tárgyiasítjuk a kimondhatatlant, a bennünk égő szeretetet.

Az ajándékozás pillanata a megajándékozottnak szerez örömet, de ugyanakkor a megajándékozott öröme visszasugárzik az ajándékozóra is.Talán ezért is könnyű ajándékot adni, mert az őszinte ajándék magát az ajándékosztót is gazdagítja.

Az ajándék mellé az alkalomhoz illő idézet pedig plusz meglepetés, ezért minden eseményhez összegyűjtöttem pár idézetet is.

„Egy ajándék éppen annyit ér, amennyi szeretettel kiválasztották.” Thyde Monnier

Mennyire van jelen ajándékainkban a szeretet, a tisztelet, a hála? Vagy csak szokásból, illemből, esetleg érdekből ajándékozunk?

Érdemes lenne átgondolni ajándékaink indítékait. Miért adunk? Szeretetből, tiszteletből, üzleti érdekből, viszonzást várva, vagy valaminek a viszonzásaként?

Tudunk ajándékozni mértékkel, odafigyelve, nem megszégyenítve, megalázva másokat?
Tudunk-e még hátsó gondolatok és a viszonzás azonnali kérdése nélkül ajándékot elfogadni?
Van-e bennünk kellő alázat? (Mert ez kell az elfogadáshoz.)

„Ha ajándékot kapsz…, ne kérdezd, miért, és ne told el magadtól, hogy most nincs szükséged rá. Ajándékot sosem lehet rosszkor kapni. Bontsd ki, és élvezd!”

„Ha nem kívánunk nagyon sokat: minden ajándék.” Erich Maria Remarque

Az ajándék fogalma sok embernél összekapcsolódott a pénzzel és az anyagiakkal, és elsivárosodott, pedig az egyik legszebb és legalapvetőbb szeretet-kifejezési forma.

„Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit a kezünkbe foghatunk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának, vagy jelenlétünk ajándékának.” Gary Chapman

„A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.” Richard Moss

„Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha továbbadják.” Hugo Ball

„Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben.” Neale Donald Walsch

„Egy ajándék éppen annyit ér, amennyi szeretettel kiválasztották.” Thyde Monnier

Amit el lehet mondani, azt mondja el! Amire pedig nem talál szavakat, azt bízza ránk!

Ajándékozni öröm. Ünnepi, jeles alkalmakra, vagy csak úgy. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani mindenkinek, aki – folyamatosan bővülő és egyedi – ajándékkosár, csemegekosár, ajándékcsomag kínálatunkból választ.

Nézze meg ajándékkosár, ajándékcsomag mintáinkat, a “Webshop” menüpontban, és írjon, hívjon, ha segíthetünk!

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

Facebook
WhatsApp
Twitter
LinkedIn
Pinterest